2013. november 28., csütörtök

Ponty-karácsony / Carp-Christmas

Nem állom meg, hogy ne posztoljak egy rövidet a témában - idén Karácsonyra a brit szupermarketek is betáraznak pontyból! A héten híradások szóltak arról, hogy a Tesco, a Waitrose és a Sainsbury's árulni fogja az itt szokatlannak számító folyami halat, amit a britek már 200 éve nem fogyasztanak. A döntés pedig állítólag a hatalmas kelet-európai igénynek köszönhető - pontosabban az onnan érkező bevándorlók igényeinek.

Hm, de finom! / Mmmm, how delicious!

Az egyik hírügynökség a lengyel karácsonyi szokásokat emelte ki, ahol gyakran ponty kerül az ünnepi asztalra.
Nekem rögtön Rob első nálunk töltött Karácsonya jutott eszembe - ebédre pulyka, ahogy ő kívánta, de vacsorára nem úszta meg a jó szálkás, számomra teljesen ehető sült pontyot. 
Kell-e mondanom, hogyan nézett ki a tányérja az étkezés végére? Kicsit olyan volt, mint amikor a mesében a róka meghívja a gólyát ebédre, aki a hosszú csőre miatt nem tud a tányérból falatozni, így minden ott marad, amit elé tettek. Hát, valahogy így történt ez Rob-bal is - jobbra tette, balra tette, összetúrta, de semmi nem fogyott a halból, csak összetrancsírozta. Azóta is emlegeti azt a Karácsonyt - mintha legalábbis marsbeli szokásokkal ismerkedett volna, nem pedig európaiakkal!

Azért persze nehogy azt gondoljuk, hogy csupán kedvességből döntöttek úgy az üzletek, felveszik a pontyot a kínálatukba! Vannak olyan magyarázatok, miszerint a brit magán horgászatok ponty-állománya az utóbbi években megcsappant a haltolvajok miatt, akik zömmel bevándorlók - hiszen a britek a pontyot csak sportból fogják: amint horogra akad, vissza is dobják őket. Szóval a lépéstől azt is remélik, hogy vissza tudják szorítani a ponty-lopást...

Mindenesetre Beninek ez lesz az első Karácsonya, és a 24-ét ugyan Londonban, de édeshármasban töltjük majd, magyar szokások szerint. A bejglit már megrendeltem - így már csak a pontyot kell beszerezni. A szálkákkal meg majd vigyázunk!




I couldn't resist posting about this news briefly - this year the British supermarkets will sell carp for Christmas! It was in the news that the fish which hasn't been eaten by Britons for over 200 years, will be available in Tesco, Waitrose and Sainsbury's. The decision is because of the high demand from Eastern-European migrants. 

One of the news wires highlighted the Polish Christmas-traditions where the carp is often part of the festive table.
It suddenly rang a bell about Rob's first Christmas with my family in Hungary - for lunch there was turkey, following Rob's demand. But he wasn't too keen on the nice, boney roasted carp for dinner which was totally fine for me.
Should I reveal how his plate looked like by the end of the meal? The situation reminded me of the La Fontaine fairytale where the fox invites the stork for dinner who couldn't eat from the plate with his long beak so the bird left everything which was put in front of him on the table. It was somehow similar with Rob - he put the bits and pieces to the right, then to the left, then he stirred it but nothing was eaten from the fish. Rob still has these Hungarian Christmas memories - like they were customs from Mars, and not from Europe!

Of course, it wasn't pure kindness from the shops to include the carp in their selections! There are strange explanations, as well - private fisheries have been suffering from fish thefts in the last few years mostly committed by migrants Eastern-Europeans - allegedly...as Britons fish carp only for sport: when they catch them, they throw them back immediately. So fisheries hope that selling carp in the shops will decrease their losses...

Nevertheless, it will be Ben's first Christmas and although we will spend the Christmas Eve in London, there will be only three of us and I am planning to follow the Hungarian festive traditions. I have already ordered the bejgli (very traditional Christmas cakes with poppy seed and walnut) - so there is nothing else to do, just buy the carp. And we will be careful with the bones!

2013. november 25., hétfő

Cici vagy üveg? / "Breast-bottle"

Tegye fel a kezét most, aki szoptatás közben még soha nem gondolt arra, milyen jó lenne csak pár órát egyedül tölteni, elmenni sétálni, félnapot vásárolgatni, végre csacsogni egyet a csajokkal - mindezt babakocsi nélkül -, nem is említve a koktélozást, születésnapi party-kat, vacsorákat, koncerteket, színházat.............Normális életet élni, így mondják, nem? Jaaaj, de jó lenne!

Irigy vagyok, pedig én még "csak" hét hónapja szoptatok. Viszont londoni baráti körünkből sokan nem is kezdték el vagy pár hónap után abbahagyták - helyette lefejt tejjel vagy tápszerrel etették a babákat. Na, ők már megtehetik mindazt, ami azon a hosszú kívánságlistán szerepel! Mehetnek ide-oda, a párjukkal vagy anélkül, hiszen az üveget az apa, a nagyi, az anyós vagy a babysitter is tudja tartani. A cicivel már nem ilyen egyszerű...
És amikor a buli-történeteket hallgatom karikás szemekkel, én annyira, de annyira irigy vagyok!

Először nem raktam össze a képet, hogy a brit anyukák miért tudnak olyan gyorsan visszamenni dolgozni, újra eljárni szórakozni vagy összejönni a barátaikkal. Nekem erre még most sincs kapacitásom. Azt sem értettem, hogy a terhesoktatáson miért sulykolták annyira a szoptatás fontosságát. Miért kell erre egy külön félnapot szentelni?! Hát megszületik a baba, aztán rakjuk a cicire, nem? Mi ebben olyan furcsa?

Aztán a múlt héten megértettem. A brit kormány bejelentette, hogy 200 fontos voucher bevezetését tervezi Anglia bizonyos részein a rászoruló anyukák körében - közülük is azok kaphatnák meg és költhetnék a pénzt baba holmira, akik vállalják, hogy hat hónapig kizárólag anyatejet kap a kisbabájuk. És ezzel elindult a lavina és a magyarázkodás: jöttek a statisztikák, grafikonok és egy hatalmas vihar - amit a téma és a média kavart. Hogy miért? Hát vessünk csak egy pillantást a lenti grafikonra! Ezen Magyarország az első helyen szerepel, az Egyesült Királyság pedig az utolsók között kullog - az ábra azoknak az anyukáknak az arányát mutatja, akik még a hatodik hónapban is szoptatnak.




Az ügyben pedig sok a pro és a kontra: az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint a hat hónapig kizárólagosan adott anyatej mindennél erősebb immunrendszerrel vértezi fel az újszülöttet, megóvja bajtól, betegségtől - elsősorban hasmenéstől, megfázástól (habár Ben-nek már mindkettő volt) -, mert a bébi megkapja az anyuka antitestjeit. Ezzel idáig senki nem is vitatkozik. A szoptatás hosszútávú hatásai - például az egészségesebb tinédzserkor, az elhízásra való hajlam hiánya és a jobb tanulmányi eredmény  - azonban már nem ennyire egyértelműek. Azok ugyanis, akik szoptatnak, általában gazdagabbak és tanultabbak, így a gyermekeik étrendje és életstílusa is eleve minőségibb - vagyis az anyatejen kívül más faktorok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy ők fittebbek és mondjuk jobban teljesítenek az iskolapadban.
Végül, de nem utolsósorban a tápszert vagy az üveget preferáló anyákra nehezedő nyomás és bűntudatkeltés háborított fel néhányakat.

Nehéz ügy, igaz? Főleg, hogy most, e sorokat gépelve majd elalszom, fájnak a mellbimbóim, és várom Benit, aki legalább a hétvégén az apukájával megy sétálni, de amikor hazaérnek, valószínűleg azonnal a cicire kéredzkedik majd...Kötődik - mert a szoptatással ez is jön. Édes, kicsi kincsem..

Szóval mi a helyes? Jól döntöttem?

És a kilókról még nem is beszéltem. Hogyha nem szoptatsz, nyilván nem tolsz be két péksütit - egy csokisat és egy simát - reggelire, egy hatalmas tiramisut a kiadós ebéd után és egy tábla Montezuma narancsos keserű csokit, hogy lemosd a vacsorát. A tápszeres anyukák szülés után két hónappal már bomba alakkal tologatják a babakocsit, miközben én még mindig bele tudok markolni a hasamba...Én annyira, de annyira irigy vagyok...



Hands in the air, please - those who, while breastfeeding, have never thought how fantastic it would be to spend just a few hours alone, to go for a walk, to do half a day's shopping, finally to chat with the girls - all this without the buggy -, not mentioning the cocktails, birthday parties, dinners, concerts, theatres...............Normal life, we call it, don't we? Auh, how great it would be!

I am envious, although I have been breastfeeding for "only" seven months. However, from our circle of British friends many didn't even start it or gave it up after a few months - they expressed their milk or used formula instead. Well, they can already do all those activities which are still largely off bounds for me! They can go here and there, with or without their partners as the bottle can be held either by daddy, grandma, the mother-in-law or the babysitter. But it is obviously not so simple with the breast...
And when I am listening to those good party-stories with dark shadows under my eyes, I am so-so envious! 

At first I didn't put the picture together how British mums can get back to work so quickly, throw themselves in to the night life again or gather together with their friends. I still have no capacity to do so. I also didn't understand why they were so desperate to convince us about the importance of breastfeeding on the NCT class. Why did we have to sacrifice a half-day for this issue? The baby is born and then we put them on the breast, don't we? What else could we do and why does it sound so strange?

Then last week I began to understand. Some parts of the NHS announced that they wanted to introduce a 200 pounds voucher for poorer mothers - for those who choose to exclusively breastfeed their baby for at least six months. They could spend the money on baby stuff in highstreet shops. And with the annoucement an avalanche of explanation started to build: statistics, graphs were published and a storm was stirred up - by mothers and the media. Why? Have a look at the graphics below! In this Hungary appears in the first place but the UK brings up the rear - the diagram shows the percentage of those mums who still breastfeed in the sixth month. 



There have been many pro and cons surrounding this issue. According to the World Health Organisation, giving breastmilk for up to six months helps to create a stronger immune system for babies protecting them from illnesses - primarily from diarrhea and colds (however, Ben has already had both) -, because the child also gets his mum's antibodies. There is widespread agreement about it. But the long-term benefits of breastfeeding - for example, whether children become healthier, less obese teenagers - are currently not so clear. This is because those breastfeeding tend to be wealthier, better-educated households who usually have healthier children as their diets and lifestyles are usually superior.
Eventually, there was lots of outrage because of the familiar condemnation of bottle- and formula-feeding mums and because of the pressure under which they are forced to feel guilty.

Difficult issue, isn't it? Especially that now, as I am typing these sentences I could easily fall to sleep, my nipples are very sore and I am waiting for Ben who at least at weekends can be taken for walks by his dad but when they get home, his first thought will probably be to climb on the breast...He bonds - because it also comes with breastfeeding. My little sweetheart...

Well, what is better then? Have I made the right decision?

And I haven't even mentioned the kilos, yet! If you don't breastfeed, you obviously don't push two croissants - one with chocolate and one plain - in to your mouth every morning, a huge tiramisu after your abundant lunch and a whole Montezuma orange and genarium dark chocolate to wash down the dinner. Bottle-feeding mums can push the buggies with their shape back two months after birth while I can still clench my tummy...I am so-so envious...

2013. november 21., csütörtök

Képriport: Magyar zenés foglalkozáson jártunk Londonban / Photoreport: Kodaly-based music class in London

Ma a londoni Magyar Kulturális Intézetben jártunk Ben-nel, ahol egy fantasztikus zenés foglalkozáson foglalkozáson vettünk részt, most először. Köszönjük Marcsi, nagyon jól éreztük magunkat és legközelebb is megyünk!

Today we visited the Hungarian Cultural Centre in London with Ben to take part in a Kodaly-based music session, for the first time. Thanks, Marcsi, we had a great time and we will be there next time, too!










 
















2013. november 19., kedd

Karácsonyi reklámok / Christmas Adverts

A karácsonyi reklámok az Egyesült Királyságban évről-évre egyre trendibbek - nyilván, a felhajtást maguk a hirdetők és a média is generálják. Az idei talán legnépszerűbb karácsonyi vásárlócsalogató (John Lewis reklámja) például az egyik legnézettebb műsor, az X-faktor első szünetében debütált két hete, és aztán sorra jött a többi...
Mivel családi téma, Karácsony, gyerekek, összeállítottam egy válogatást a legismertebbekből. Vigyétek, vegyétek!

Christmas adverts in the UK are becoming more and more trendy every year - of course, the whoop-de-doop is being generated by both the companies and the media. This year's favourite from John Lewis, for example, was debuted two weeks ago during the first break of X-factor which is one of the most viewed programmes in this country - and then all the others came out...

As it is a family matter, Christmas, children are involved, I put together a selection from the most popular ones. Enjoy! 


John Lewis:



                                               

Sainsbury's:





  
Boots:




Morrisons:





Aldi:



Tesco: 




Marks & Spencers: (Vigyázat, felnőtt tartalom! :-) / Watch out, adult-content! :-))



2013. november 18., hétfő

Terhes-történet Angliában 2. rész / Pregnancy-story in England Chapter 2.

Két ultrahang. Angliában ennyi jár a kismamáknak - ingyen és bérmentve. Biztosra mennek - megvárják az első három hónapot, és ha a terhesség még mindig fennáll, akkor megnézik a magzatot. Legközelebb a huszadik héten vizsgálnak meg ugyanígy, és ha mindent rendben találnak, mehetsz Isten hírével - legközelebbi kórházi látogatásodkor már a szülőszobára érkezel.

Korábban már említettem, hogy (majdnem) sikítófrászt kaptam, amikor megtudtam, csak a 12-13. héten teszik a szonográfot a hasamra (belül persze sikítottam, de elővettem az angoloktól tanult jó modoromat, és erőltettem egy mosolyt). Nem ismétlem önmagam, a lényeg, hogy túloznék, ha azt mondanám, megnyugtatott ez a bánásmód...Protokoll!


Ben már ezen a képen is az apjára hasonlított / Ben already looked like his dad

Nem csoda hát, hogy a nagy napon, szeptember 28-án (még most is fejből emlékszem) Rob-bal izgatottan ücsörögtünk a kórházi váróban. Negyvenöt perc múlva be is hívtak minket - bocsánatért esedezve a késés miatt: mondták, az előző páciensnél kiderült, ikrei lesznek, és ez okozott némi izgalmat a vizsgálóban. Hm, what news! Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Rob-ot kiveri a víz, és levegőért kapkodva, kínosan mosolyogva lerogy az apáknak fenntartott székbe: szegény, belegondolt, mi lenne, ha nálunk is...ikrek...Én persze lelkesen: "wow, hát ez milyen jó, végül is mi is letudhatnánk egyszerre a kettőt, nem?" Hát, nem. Most, a szülés után már határozottan nem.

Na, de, első ultrahang...Minden simán ment: a babának megvolt mindene, csak akkor ijedtem meg kicsit, mikor felfedeztem, mennyire hasonlít az apjára...De a lényeg, hogy egészséges, édes kis kisbabánk van. Fotó családnak kiküldve, mi elérzékenyülve. Csodaszép, tényleg!

Aztán a huszadik héten jött a második nagy nap - és hogy fiú-e vagy lány! Persze az ultrahangos hölgy tudta, hogyan fokozza a várakozást: "gerinc, szív, vese, tüdő" - sorolta -, "gyomor, agy, fej, kezek, lábak, ujjak és végül nicsaaaak: itt a kis fütyije!" Willy, így becézik ezt angolul - persze ezt én akkor még nem tudtam, szóval értetlenül néztem először, mit is jelent ez. "Akkor fiú?" - kérdeztem. És hát igen...Beni. Édes kicsi Beni.
Persze azért ezzel még nem tisztáztunk mindent. Ahogy később visszatértünk erre a jelenetre, mindketten másképp emlékeztünk: én úgy, hogy kis fütyiről volt szó, Rob persze ennél a pontnál megköszörülte a torkát, és csak ennyit mondott: "Khm, én úgy emlékszem, a hölgy nagy-ot mondott..."

Lábak a magasban a 20. héten / Legs in the air at 20 weeks

Ennyi járt tehát ingyen - az angol állami egészségügyben a szülés felé félúton az ultrahangok abbamaradnak. Én azért szerettem volna még néhány pillantást vetni a bébire, mielőtt idekinn találkozunk. Soha nem tudhatod. Persze itt azt mondják, a huszadik hétig kifejlődik mindene, utána már mindegy, de azért mindig lehet komplikációkról hallani. Egy barátnőmnek például egy londoni magánklinikán elvégzett ultrahangon vették észre, hogy a héthónapos kisbabája nem kap elég oxigént, és azonnal császármetszést végeztek rajta. Magyarországon tervezett szülni, de emiatt nem utazhatott haza - koraszülött lett a kislánya, de így mentették meg az életét. Vagyis nála elég fontos volt az a plusz ultrahang...

Karácsonyra hazamentem, így Miskolcon, ahol édesanyám él, befoglaltam egy 20 perces 4D-és ultrahangot. 6 ezer forint, amiért kapsz egy dvd-ét, valamennyi képet és persze a szakértő magyarázatot és az élményt. Nem kellett várakozni, csend volt a rendelőben, udvarias kiszolgálás, kellemes hangulat - ahogy ezt elképzeljük...

A 4D-én minden kivehető / In 4D everything is visible

Ennek a londoni verziója a 35. héten így nézett ki: 3D-és ultrahang, 20 perc, pár másodperces mozgókép internetes elérhetőséggel és fotók. 150 font! Font-forint árfolyamtól függően olyan 50 és 60 ezer forint...A hangulat szintén kellemes volt. És egy bókot is kaptunk a szonográfustól: rég nem látott ilyen szép babát. És szerényen jelentem, igaza lett! :-)




A kérdés persze az, hogy akkor most szükség van-e az ultrahangra a terhesség későbbi szakaszaiban is. Mit gondoltok - egészségügyi okokból fontos lenne, ahogy az a barátnőm esetében is történt vagy inkább pénzkidobásnak tűnik? Esetleg van egészségügyi veszélye is ezeknek a vizsgálatoknak?






Two scans. In England that is all mums-to-be are offered for free. They play safe - waiting until the third month, and, if you are still pregnant, they will have a look at the baby. The next time you will be checked is on the twentieth week and if there is no problem, you can leave - your next visit in the hospital will be  straight to the delivery room.

I have already mentioned that I got a major shock when I found out that the sonograph for the first time will be put on my tummy only on the 12th or 13th week (inside I was really screaming, obviously, but I showed my best manners which I learnt from my British fellows and I forced a smile). I don't want to repeat myself but I would exaggarate if I claimed that this treatment eased me...Protocol!

It is not surprising then that on the big day, 28th September (I still remember from my head) we were sitting excited with Rob in the hospital's waiting room. Within a not-too-speedy 45 minutes we were called in - the staff being very apologetic for the delay: they said that it had just turned out that the previous patient had twins and it caused some excitement in the consulting room. Ha, what news! I could suddenly see Rob sweating and while gasping but still smiling (forced smile!) flopped down in to the chair which was held up for partners: poor him, the thought flashed in to his mind...twins...Of course, I was more enthusiastic: "wow, what a good idea, eventually you can have 2 in one, don't you?" Well, no. Now, after the birth my answer is very definitely different!

But back to the first scan...Everything went smoothly: the baby had all he needed to, however I got a bit frightened when I discovered how much the head on the scan looked like his dad...But, most importantly, he was a healthy, sweet little thing. Photos sent out to the family later on, was very touching. Amazing, really!
Then, on the twentieth week, came the second big moment - a boy or girl? Of course, the sonographer knew how to escalate the tension: "spine, heart, kidneys, lungs" - she was counting -, "stomach, brain, head, arms, legs, fingers, toes, and finally what-hooooo: here is his little Willy!" This is how it is called in this country - but I didn't know that at the time so first I was staring at her and then back to Rob uncomprehendingly what this all could have meant. "Is it a boy then?" - I asked. And yes...Benji. Sweet little Benji.
Certainly we hadn't clarified everything, yet, at this point. As we later turned again to the situation, we both remembered differently: I claimed the woman said little Willy, but Rob cleared his throat and said only this: "Well, I think the lady said big one..."

So that was all for free - in the NHS half way towards the birth is when the scans stop. However, I still wanted to have another look at the baby before we would finally meet. You never know. They say in this country that, by the twentieth week, all parts of the baby have developed and therefore more scans do not really make a difference. But one can always hear about complications. For example, for one of my Hungarian friends it was a scan at a private clinic where they noticed that the then seven months old foetus didn't get enough oxygen and she had an emergency caesarian. She was planning to give birth in Hungary but she couldn't leave - her daughter was prematurely born but her life was saved. So this additional scan was quite important in her case...

I went home for Christmas, so in Miskolc - where my mum lives - I booked myself in for a 20-minutes long 4D ultrasound. It costed me six thousands forints for which I received a dvd, a few pictures and of course a professional explanation and the experience. There was no waiting, the clinic was quiet, the staff polite and all in all it was a pleasant place - just as you imagine...
The London-version of it on the 35th week looked like this: 3D, 20 minutes, a few seconds-long online video and photos. 150 pounds! Depending on the pound-forint exchange rate it is approximately 50-60 thousands forint...The atmosphere was also good. And we recieved a compliment, as well, from the sonographer: she hasn't seen such a beautiful baby for quite a while. I can modestly report, she was right! :-)

The real question though is still if the additional scans are necessary in the later stage of pregnancy? What do you think - is it medically important as in the case of my friend, or would it be a waste of money for the NHS to introduce free late scans for everyone? Are there are any medical downsides?

2013. november 12., kedd

Terhes-történet Angliában 1. rész / Pregnancy-story in England Chapter 1.

A brit terhesgondozás a miénktől teljesen eltérő. A konklúziót már most megosztom: egy itt, Londonban kihordott és megszült baba után nem szidom a magyar egészségügyet. Sőt!


Terhességi sorozatot indítok / I am launching a pregnancy-series
Fotó / Photo: Olga Pozharova


Habár, álljunk csak meg egy pillanatra! Végül is, ha jobban belegondolunk, melyik is jobb? Ha minden hónapban találkozol a nőgyógyászoddal vagy ha nem vizsgálgatnak ugyanilyen rendszerességgel belülről és kívülről, hanem csupán egy védőnő méri meg a vérnyomásodat és kérdezi meg, hogy vagy, 9 hónapon keresztül? Ha időről időre "átszkennelnek", hogy megnézzék, szépen fejlődik-e a kisbabád vagy ha csak két ingyen ultrahangot biztosítanak 40 hét alatt? Ha csak kórházban vagy ha otthon is szülhetsz, legálisan és minden fennakadás nélkül? Ha ingyenes az ellátás vagy ha fizetni kell érte?
Nos, igen, ha most éppen ugyanaz jutott eszedbe, ami nekem, vagyis hogy mégsem ennyire fekete-fehér ez a történet, mint ahogy az első két mondat elolvasása után tűnt, akkor jó helyen jársz. A következő hetekben a blogomon ezekkel a kérdésekkel foglalkozom majd. Terhességi sorozatot indítok - és kérlek, ha közben bármi eszedbe jut, amit megosztanál, ne hezitálj megírni, és ha valamiről hallani szeretnél, hogy hogyan van ez és az Angliában, szintén oszd meg Velem/Velünk!

Nos, első téma: ki és hogyan vigyáz rád itt, az Egyesült Királyságban, ha terhes vagy.

Amikor tavaly augusztus elején megvettem az első, majd a második terhességi tesztet is, ami pozitív lett, az első gondolatom az volt, jó ég!, hogyan is fogom átverekedni magam az angol egészségügyi rendszer (NHS) útvesztőin, amíg eljutok egy nőgyógyászhoz, aki szárnyai alá vesz és a következő kilenc hónapban gondoskodik rólam. Ekkor még nem tudtam, hogy sehogy! Ugyanis míg otthon minden terhességi teszthez mellékelt leírásban arra sürgetnek, hogy azonnal fordulj nőgyógyászhoz, itt Rob csodálkozva nézett rám, miért akarnék én egy ilyen specialistához menni azért, mert pozitív a teszt.


Mi vigyáztunk rá. És a rendszer? / We were looking after him. And the system?
Fotó / Photo: Rákossy Péter


Ehelyett itt a sorrend a következő: háziorvos, védőnő, és ennyi. Kórházba csak az ultrahangra, szakorvosok közelébe pedig csak baj esetén mész. Persze itt most az ingyenes, állami egészségügyi rendszerről beszélünk, mert nekem csak ehhez volt szerencsém - a privát ellátás itt egy vagyonba kerül.

Szóval kértem egy időpontot a háziorvoshoz, aki a találkozásunkkor még egy terhességi tesztet sem csinált. Minden szavamat elhitte, és közölte, hogy a védőnői szolgálattól majd hívnak, hogy mikor jelenjek meg náluk, és a kórház is küld majd egy időpontot az első ultrahangra, ami a 12-13. héten esedékes. "Miii???!!! Akkor nézik meg először a babát, amikor már három hónapos terhes leszek???!!! Na, de mi van, ha valami baja van, ha méhen kívüli terhes vagyok, ha, ha, ha"....és özönlöttek az aggasztó kérdések a fejemben! Persze a háziorvosnak mindenre volt válasza - "ó, hát ha bármi baj van, azt érezni fogom: erős hasfájás, vérzés, na, ezek nem jó jelek, ha ilyet tapasztalok, forduljak orvoshoz". De miért nem lehet ezt megelőzni? Mondjuk egy időben elvégzett uh-vizsgálattal?

Aztán teltek-múltak a parázós hetek, egyik a másik után, de amikor a védőnők két hét múlva sem jelentkeztek, azért én felhívtam őket, hogy mi lesz már. A türelmetlenségemet fokozta, hogy szeptember elején Oroszországba készültünk két hétre, és igazán nem akartam úgy nekivágni az útnak, hogy se ultrahang, se védőnő. Szóval, nagy nehezen sikerült kikönyörögnöm egy időpontot még az utazás előtt - és egy nagyjából 22 éves, kedves kislánnyal találtam szemben magam. "Igazán jó kezekben vagyok" - gondoltam...

Aztán ez az érzés végigkísért a terhességem alatt - azt kell mondjam, a védőnők ebben az országban túlhajszoltak és sokan közülük felkészületlenek. A) Szinte soha nem találkoztam ugyanazzal a védőnővel - minden alkalommal valaki más beszélte végig velem az éppen aktuális teendőket, akinek persze el kellett magyaráznom azt is, miben maradtam és miért, előzőleg a kolléganőjével. Na, most azért ez nem olyan egyszerű, ha nem az angol az első nyelved és nem ismered az egészségügyi kifejezéseket - még egy felsőfokú nyelvvizsgával sem. B) Volt, hogy másfél órát kellett várnom a rendelőben. C) A védőnő a háziorvosnál székel, vagyis terhesen a többi beteggel együtt várakoztam hosszú órákat.

D) És ennek egy külön bekezdést szentelek: némelyikük semmilyen kérdésemre nem tudott válaszolni. A kedvencem az volt, amikor megkérdeztem, hogy a terhességem alatt végig ajánlott-e vitamint szedni. "Háááát - jött a válasz -, igen, talán D vitamint ajánlott, mert ebben az országban nem süt túl sokat a nap. De talán lehet vitamin-komplex-eket is kapni a nagyobb szupermarketekben, azt hiszem, talán Pregnacare-nek hívják..." És ekkor kinyílt a bicska a zsebemben! "Azt hiszeeeed??? Vagy tudod?!" - gondolatban persze már üvöltöttem. "Ha Te nem tudod, én, aki Magyarországról pottyantam ide, honnan tudjam? Nem azért vagy védőnő, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudj?!" Azóta is azon gondolkodom, hogy az angolom miatt talán félreértett valamit...De ugyanezzel a védőnővel voltak még köreink, úgyhogy aztán meggyőztem magam, hogy ő a béna és nem én.


Angliában ezt a vitamint ajánlják. Vagy mégsem? / This is the vitamin recommended in England. Or not?


Persze én nem állítom, hogy minden védőnő ilyen és minden körzetben így mennek a dolgok - de tény, hogy nekem ez volt a személyes tapasztalatom, és másoktól, legyenek magyarok vagy britek, is hallottam hasonlókat. Az otthoni baráti körömben is okozott ez meglepetéseket - amikor megkérdezték, hogy hogyan választottam/találtam orvost, leesett az álluk, amikor mondtam, hogy nőgyógyásznak még hírét sem nagyon hallottam. Na, de hálapénznek sem...Mindezt, ha jó, ha nem, itt ingyen adják, és ha zsebbe próbáltam volna fizetni, három perc múlva bilincsben vezettek volna el a rendőrök, vesztegetésért.

Sokan otthonról azt is mondták, örüljek, hogy legalább nem vizsgálgatnak folyamatosan, és őszintén szólva ez nekem sem hiányzott. Plusz nem kellett havonta kifizetnem tíz- vagy még több? ezer forintot a magánrendelésére átirányító nőgyógyásznak. Itt is van privát ellátás, de a díjak horror magasak - későbbi posztjaimban erre még visszatérek. Száz szónak is egy a vége: ha fizetsz, általában színvonalat és biztonságot kapsz cserébe, ha az ingyeneset választod, készülj fel a rendszerrel vívott küzdelmekre. Vagy mégsem? Otthoni barátaim közül például egyre többen bízzák magukat a magyar állami egészségügy kvázi-ingyenes ellátásaira és szülni sem választott orvoshoz mennek, hanem amikor itt az idő, megjelennek a kórházban. Ahogy ez normális lenne...

Ti hogyan és milyen körülmények között szültetek Angliában vagy kishazánkban?





 
Maternity care in Britain is totally different from ours. I already have one conclusion, right here at the beginning: after a pregnancy and a birth in the UK I am not complaining about the Hungarian health care system, any more. Indeed!

However, let's just wait for a second...Eventually, if we think about it more, which one is better? If you can meet your gynaecologist every month or if nobody examines you either internally or externally with the same frequency and only a single midwife cares about you for 9 months measuring your blood pressure and asking almost only this- how are you? If you are scanned regularly in order to see how your baby develops in the womb or if only two free ultrasounds are provided for 40 weeks? If you can realistically only give birth in hospital or if you can legally and simply give birth also at home? If the services are free or if you have to pay for them?
Well, perhaps the picture is not so white and black as it sounded after the first reading. In the next few weeks I will consider those questions above on my blog. I am launching a pregnancy-series - and if anything comes to your mind while reading it, please don't hesitate to share it and if you want to know more about a certain topic, also let me/us know, please!

Well, first issue: who looks after you and how - in the UK when you are pregnant.

When I bought my first, then the second pregnancy test at the beginning of August last year (which was obviously positive), my first thought was: oh my God!, how I will find my way through the NHS's twists and turns - until I will find a gynaecologist who will take me under his wings for the next nine months. I hadn't yet discovered that this would not happen.
While in Hungary they urge you to contact your gynaecologist asap, here Rob was looking at me in astonishment: why I would want to visit such a specialist, just because my test is positive?

Instead, the order here is: GP, midwife and, errr, that's it! You go to hospital only for your scans and to specialists only in case of any complication. Of course, I am talking about the free national health service system because I tried only this one - private services cost a fortune in this country! 

All in all, I arranged an appointment with the GP who when I first met her, didn't even make a pregnancy test. She believed everything I told her and claimed that somebody will call me from the midwifery service to arrange a meeting and the hospital would send me a letter with the time and date of the first scan which is due on the 12nd-13rd week. "Whaaaaat???!!! The baby will be checked for the first time when he is already three months old???!!! But what if something wrong, if I have eccyesis or if, if, if"....and the worrying questions were streaming in to my mind! Obviously, the GP had answers on all of them - "oh, if there were any complication, I would feel it: strong cramps in my abdominum, bleeding, well, they are not good signs, so if I experience any similar, go to the doctor". But why is it not preventable? For example by conducting an ultrasound now? 

Then the paranoid weeks came and went, one after another, and when the midwives did not get in touch, I called them to find out what's going on. I was particularly impatient because we had a holiday booked in Russia in September and I didn't want to drop the news without either a scan or seeing a midwife. So, I was begging for an appointment before we left and I succeeded - well, kind of: I found myself in front of an approximately 22 years-old (very nice) girl who was supposed to be the midwife. "I am in really good hands" - I thought. 

And then this feeling accompanied me through my whole pregnancy - I have to tell that the midwifes in this country are overstrained and many of them are not too well-prepared. A) I hardly met the same midwife - each time someone else talked through the then necessary must-be-dones regarding my pregnancy and I had to explain to them what I discussed with their colleagues on the previous occasion and why. And it is not so simple if English is not your first language and you don't know the professional terms - even with an advanced language exam. B) There were days when I had to wait half an hour at the surgery. C) My midwifes were based at my GP-surgery which meant that I had to wait long hours in the same room with the other ill patients while I was pregnant. 

D) And I will sacrifice a separate paragraph for this topic: some of them couldn't answer any of my questions. My favourite situation was when I asked one if it is recommended to take vitamins during my whole pregnancy. "Weeeeell, - came the response -, yeeees, maybeee you should take vitamin D because there is not too much sunshine in this country. But you may find some vitamin complex in the supermarkets, I think that maybe it is called Pregnacare..." And at this point my blood began to boil. "Do you thiiiink??? Or do you knooow?!" - of course, I was already shouting inside. "If you don't know this, me, who just landed in this country, how the hell should I know about it? Is it not your job to give me this information?!" I have still thought since then that perhaps she misunderstood something because of my English...But I had other issues with the same midwife later so I just convinced myself that her knowledge was the problem, not me.  

I don't claim of course that all the midwifes are the same and the situation is similar in every practice - but it was not only me who experienced such difficulties. I heard from others, both Hungarians and British. This situation caused quite a lot of surprise in my circle of friends at home - e.g. when they asked how I chose/found a doctor, they dropped their jaw to the floor when I said that I haven't even heard about a gynaecologist here. Neither about money in the envelope though...All of it, either good or bad, is given for free and if I had tried to put some money into the midwifes' pocket, I would have been led away in handcuffs by the police in less than three minutes, for bribery. In my country though it is still an unwritten rule - you ought to pay to your doctor and midwife after delivery.

Some of my friends from home also said that at least in this system the women are not examined continously and to be honest, I didn't miss that part. In addition, I didn't have to pay thousands of forints every month for any gynaecologist who usually directs their patients in Hungary towards their private practice. There is private care here, but the prices are horribly high - I will come back to this point in another post. So far it seems that if you pay, you receive quality and safety in turn but if you choose the free care, prepare yourself for the fights with the system. Or rather not? Amongst my friends in Hungary there are more and more who entrust in the almost-free state health services and they don't choose a doctor to give birth with but when the time comes, they appear in the hospital they belong to. As would be the norm...

How and in what circumstances did you give birth either in England or in Hungary?

2013. november 9., szombat

Lapszemle / Paper review

Míg a lapok általában ajnározzák Kate Middleton-t a szépségéért, most éppen az ellenkezőéért állították pellengérre: őszülő hajáért és karikás szemeiért kritizálták egy nyilvános szereplés után. A Daily Mail tegnap egy olyan fotót közölt az alig több mint háromhónapos anyukáról, amin jól kivehető festetlen hajtöve, valamint a homlokán és a szeme körül ékeskedő ráncok, amelyek egyértelműen a fáradtságról árulkodnak.

Ugyanez a lap ma már védelmébe is vette a brit hercegnőt: egyik publicistájuk arra figyelmeztetett, hogy Kate júliusban szült, és mostanra már elapadhattak azok a hormonok, amelyek kezdetben még lelkesítik és - fizikailag és mentálisan - életben tartják az éjszaka is szoptató kismamákat. Az újságíró pici és csodálatos vámpíroknak nevezte a csecsemőket, akik még az életet is kiszívják az anyukákból (a szoptatásra utalva).

A cikk végén tíz tippet találhatunk arra, hogyan tüntessük el gyorsan a kimerültség jeleit. A listán olyanok szerepelnek, mint a korrektor, természetes hatóanyagú hajfesték, édeskömény tea a szoptatás segítésére, marokkóiolaj a haj szépségének visszaállítására, arcpakolások, vitaminok, szempilla hosszabbítás és természetesen csokoládé!

Ti hogyan nyertétek vissza régi önmagatokat szülés után? És hogyan jutalmaztátok meg magatokat olykor-olykor? Én elkezdtem jógázni és futni, de ezekre nem jut időm és energiám rendszeresen. Ugyanakkor kéthetente jön hozzám egy masszőr, és délutánonként, amikor már kezdek elfáradni, elsétálok Ben-nel a kedvenc kávézómba egy forró csokira. A blogírás szintén segít visszatérni a "normális" életbe. Ti hogyan kompenzáltátok a fáradtságot és kezdtétek el azt érezni, hogy az élet másból is áll, nemcsak anyaságból?

Az eredeti cikket itt olvashatjátok: http://www.dailymail.co.uk/femail/article-2494191/I-know-Kate--babies-suck-life-But-quick-fixes-bloom-back.html




While the British newspapers usually admire Kate Middleton for her beauty, this week she has seen some rather different coverage: for her grey hair and the bags under her eyes after she appeared at a public event. The Daily Mail published a critical photo of the three-month old mum where her undied hairroots are clearly visible, along with the wrinkles on her forehead and around her eyes which betray how tired she is.

Weirdly, it was the same newspaper which today defended the British princess: one of its columnists warned that Kate gave birth in July so most probably her hormones, which make the night-feeding mums enthusiastic and keep them - physically and mentally - alive at the beginning, had gone back to normal. The journalist called babies tiny and admirable vampires who suck the life out of mums (referring to breastfeeding).

At the end of the article we are offered ten tips which can help to abolish the signs of exhaustion quickly. On the list there are things such as eye-corrector, Colour Wow Root Cover up, fennel seed tea in order to aid breastfeeding, Moroccanoil to help the hair recover, face masks, vitamins, eyelash extensions and of course chocolate!

How do YOU gain back your former shape, beauty and energy after giving birth? How do you treat yourself?  I started yoga and jogging, but I just can't find the time and energy to make it regular. I also enjoy a regular massage and have a favourite cafe, a short walk away, for a reviving hot chocolate when the afternoon is dragging on. Writing the blog also helps me return to normality. How did YOU compensate for your tiredness and start to feel like something other than just a new mum?  

You can read the whole article here: http://www.dailymail.co.uk/femail/article-2494191/I-know-Kate--babies-suck-life-But-quick-fixes-bloom-back.html

2013. november 8., péntek

Névválasztás itt és ott / Choosing a name here and there

Furcsa volt hazajönni a kórházból egy névtelen babával. Ugyanis míg otthon szinte már a méhlepény kitolása közben be kell diktálni, hogy hívják a csecsemőt, Angliában 42 napja van az új szülőknek eldönteni, milyen nevet adnak a kis porontynak. És azt hiszem, ez a kis "egérút" jól is jön. Mert itt mindenkinek legalább két-három neve van - a nagyié, a nagypapáé, vagy éppen a dédié, így nem vitás, idő kell a legjobb kombinációk megtalálásához. Persze az nem számít, hogy a gyerekek aztán soha az életben nem használják a rájuk aggatott neveket - azért mégis jó játék ez a szülőknek. Legalábbis a britek élvezik.


42 napig lehet regisztrálni az újszülöttet / You have 42 days to register the newborn

Rob például Robert George, az öccse Nicholas Henry Peter, a húga pedig Clare Elizabeth. A terhesoktatáson megismert szülők sem tétlenkedtek - Lottie Georgia Ann, Isla Esme Rose, Jacob Teddy Aubrey mind az újszülöttek között vannak.
Persze a nemzetköziség jegyében olykor még cifrább hangzású nevek születnek - például Rob egyik barátja magyar ősökkel a Tom Zoltán nevet kapta.
De a hivatalos regisztrációig - az első hetekben - itt sokakat csak fiam-nak és lányom-nak becéznek a szüleik.

Kezdetben mi sem tudtuk, hogyan szólítsuk Ben-t. Nyilván voltak becenevei, ahogy a terhesség alatt hívtuk - Willy, elsősorban. Az ultrahangos hölgy ugyanis ezzel a felkiáltással adta tudtunkra a terhességem 20. hetében, hogy kisfiunk lesz. Én akkor tanultam meg, hogy ezzel a szóval nemcsak Vilmos herceget lehet becézni, hanem egyben fütyit is jelent, így hát Willy lett a hasamban lévő kicsi baba. Na, de mi legyen az igazi neve?

Azt már viszonylag korán eldöntöttük, hogy Benjamin lesz az első neve. Jól hangzik angolul, és jól használható magyarul is - még a nagymamám is ki tudja ejteni a negyedik dédunokája nevét, hurrá! A trükk csak ezután következett - Rob ragaszkodott a brit szokásokhoz, és szeretett volna egy középső nevet. Én meglettem volna a Benjamin-nal - teljesen feleslegesnek tartom a csak díszként funkcionáló bővítményeket. De aztán beadtam a derekam - egy magyar névért cserébe. Így jutottunk el a Balázsig, Mátyásig és Vilmos-ig. Próbálgattuk, ízlelgettük, melyik hangzik a legjobban az angol családi névvel, de sokáig nem tudtunk dönteni.

Végül két nevet kapott a gyermekünk / Eventually our child got two names

Aztán egy kedd reggelen, amikorra időpontot kaptunk a helyi önkormányzatnál - nagyjából két héttel Ben születése után - a csípős áprilisi hidegben útnak indultunk Rob-bal, aki felém fordulva csak ennyit kérdezett: 'Na, akkor mi legyen a neve?'  Végül félórával a regisztráció előtt úgy döntöttünk, maradjon Vilmos a Willy becenév után, magyar verzióban. Az is emellett szólt, hogy Ben születése napján otthon éppen Vilmos névnap volt, vagyis isteni sugallatnak tekintettük az egybeeséseket.
Persze az önkormányzatnál az asztal mögött ülő hölgynek szépen lassan kellett betűzni ezt a szót, és valószínűleg a jövőben is sokan előszeretettel ejtik majd Vilmosz-nak vagy Vájlmosz-nak. De sebaj - most már legalább mi is csatlakoztunk a furcsa nevű londoni gyerekek táborához.


It was strange to get home from the hospital with a nameless baby. In Hungary, you have to decide on your baby's name immediately after the birth, almost as you push out the placenta, but in England you have 42 days to give your newborn a name. I think this little time sometimes stands in good stead - because here everyone seems to have at least two or three names: the grandma's, grandpa's or even the great-grandparents' so it is beyond doubt that you need time to find the best combination. Obviously, it doesn't matter that the children will never use those fobbed off names in their life - but it is still a good game for the parents. At least the Britons enjoy it.

Rob for example Robert George, his brother Nicholas Henry Peter and his sister Clare Elizabeth. The couples we met on the NCT class were not shy with the multiple names, either - Lottie Georgia Ann, Isla Esme Rose, Jacob Teddy Aubrey are just some of the babies. The names are beautiful, but quite a mouthful!
In addition, the internationalism sometimes leads to even more unusual denominations - e.g. one of Rob's friends with Hungarian ancestors got the name Tom Zoltán.
But until the official registration - in the first weeks - many of the newborns are called simply son or daughter.

A londoni gyerekeknek cifra neveket adnak / Children in London have special names

At the beginning, we didn't know either how to address Ben. Of course, he had nicknames while I was expecting - in the first place Willy. In the twentieth week of my pregnancy this was the acclamation the sonographer used when she let us know that we had a baby boy. It was then when I learnt that this word can be used not only as a nickname of Prince William but it has another meaning, too...so the little baby in my tummy became Willy for the timebeing. But what should be his real name? 

We had decided relatively early that Benjamin would be his first name. It sounds good in English and well-usable in Hungarian - so my grandma also can pronounce the name of her fourth great-grandchild, hurray! The trick just followed though - Rob stuck to the British traditions and wanted to give the baby a middle name. I would have been happy with Benjamin alone - I think the extra names functioning only as adornments are totally unnecessary. But, finally I gave in - however there was a catch, it had to be a Hungarian name. This is how we got to Balázs, Mátyás and Vilmos. We were trying, tasting the sound of them with the English family name but we couldn't decide for a long time.

Then on a Tuesday morning when we had an appointment with the local government - approximately two weeks after Ben's birth - we left the house on the chilly April morning when Rob turned towards me and asked only this: 'So, what should be his name then?' Eventually, 30 minutes before the actual registration we decided to keep Vilmos after the nickname Willy, (William in Hungarian is Vilmos). There was another reason for doing so - on Ben's birthday it was Vilmos day in Hungary (we celebrate the namedays, as well, in my country) thus we regarded this coincidence as a divine intervention.
Of course, we had to spell slowly the name to the lady at the registration desk, and probably many people will pronounce it wrongly in the future. But never mind - at least we also joined the camp of the Londoner children with weird names! 


Hasznos linkek / Useful links:
http://napidoktor.hu/cikk/90.18327/Igy-valasszunk-nevet-a-gyermekunknek 

2013. november 6., szerda

Lapszemle / Paper review

Immár tudományos tény, amit anyukák generációi ősidők óta tudnak - hogy az éneklés és az az altatódalok megnyugtatják a babákat. A londoni Great Ormond Street Hospital kutatói 37 szív- és légúti megbetegedéssel küzdő gyermeken tesztelték, hogyan segítheti az éneklés vagy a meseolvasás a kórházi tartózkodásukat - írta a The Times. Kiderült, hogy amikor a gyerekeknek énekeltek, lelassult a szívverésük és kevésbé érzékelték a fájdalmat. Érdekes, hogy ugyanezt a reakciót nem tudták kimutatni az olvasás hatására - ami azt jelenti, hogy nem szimplán a felnőttől kapott figyelem nyugtatja meg a babákat, hanem magában a zenében és az éneklésben kell keresni a titkot.

És ha valaki még mindig kételkedne abban, hogy a gyerekek különösen fogékonyak a zenére:


Nekünk egyébként az éneklés tényleg bejött. Ben-nek kicsi kora óta magyar népdalokat énekelek, amikor sír vagy altatni kell - és sokszor tényleg ez az egyetlen, ami megnyugtatja. A Kiskece lányom a kedvence - ezt már Rob családja is kívülről fújja. Ti tapasztaltatok hasonlót?





It has now apparently been scientifically proved what generations of mothers already knew - that singing and lullabies calm babies. Researchers from Great Ormond Street Hospital in London tested 37 cardiac and respiratory patients how singing and storytelling can help children's stay in the institute - wrote The Times. They discovered that when infants were sung to, their heart beat slowed down and their perception of pain lowered. Interestingly, they couldn't find the same reaction when children were read to - which means that it is not simply the attention from adults which calms babies...the secret is in the music and the singing.

And if you still doubt that babies have a special sense for music, please, have a look at the video above!
 
By the way, songs have really worked for us. I have been singing to Ben since he was born, when he cries or wants to sleep - and many times this is the only thing which calms him. There are some Hungarian songs which Rob's family have even now learnt because they are sung so often. How is your experience? The same?